Rólunk 

" az ember azért fáradozik, amit szeret

és azt szereti, amiért képes fáradozni..."

(Pilinszky János: Szög és olaj)

Első nagyobb munkánk a Faluház, mint közösségi színtér felújítása volt 2002-ben. Ez a ház, a volt Pártház, hajdani fedeztető istálló óriási összefogással kultúrház lett Az omladozó falak, a pottyantós WC korszerűsítésére revitalizációs pályázat során kaptunk támogatást a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától, majd a Nemzeti Kulturális Alapprogram és az Egerszalókért Alapítvány támogatásával rendeztük be. Ez az épület nagyszerű gazdája lett az állandó kisebb programoknak, szakköröknek, civil fórumoknak, foglalkozásoknak.

Programjaink, rendezvényeink elsődleges közönsége a gyermek és fiatal korosztály. Építettünk játszóteret, szerveztünk táborokat, kézműves kiállítást és módszervásárt. Az Egerszalókért Alapítvány támogatásával negyedéves rendszerességgel jelent meg újságunk, és mai napig készítjük az Egerszalóki Rendezvény Naptárat. Családi kézműves hétvégéinkkel, gyermektáborainkkal azokat a népi kézműves technikákat elevenítjük fel, amelyek mai világunkat is harmonikusabbá tehetik, ezekkel az értékmegőrző és teremtő alkalmakkal igyekszünk gazdagítani kisfalunk fiatal lakóinak és ideérkező vendégeinknek életét. Az ünnepkörhöz kapcsolódó kézműves műhelyek -így az adventi, a húsvéti játszóházak- az idelátogató turistáknak is megannyi értéket és élményt kínálnak. A hagyományőrző táborainkban a gyerekek örömmel tanulják ma élő népművészektől a népi kézműves technikákat, játékokat. A kézműves műhelyek állandó közönsége 30-35 főre tehető, melyből kb. 25 gyermek és fiatal, 5-10 fő szülő (fiatal felnőtt) és szinte minden alkalommal kiegészül vendég családokkal, gyerekekkel. Ma már nem csak a falutörténet tárgyiasult darabkáit igyekeznek életre kelteni a kiskezek a népi mesterek segítségével, hanem tovább gondolva, aktuális képi gondolatokat megfogalmazva használják a nemezelés, vesszőfonás, batikolás, tojásírás, agyagozás, gyöngyszövés, gyertya készítés technikáját, csuhé és más természetes anyagok megmunkálását. A falu nagyrendezvényein lehetőségeink szerint foglalkozásokat vezetünk, díszletezünk, dekorálunk, egyéb dolgokban segédkezünk. 

Szervezetünk fő programja az építészeti örökségként ránk maradt barlangházak restaurálása, gondozásba vétele, az Önkormányzattal "karöltve" skanzenné, kézműves műhelyekké alakítása. Közös célunk, hogy védnökséget vállaljunk sajátos építészeti emlékeink felett, pályázati támogatások igénybevételével és reményeink szerint Egerszalók lakóinak segítségével berendezzük, életre keltsük ezeket a hagyományőrző közösségi színtereket.

EMLÉKLAPOK